fbpx

A Kassai vár (Košický hrad)

A Kassai Vár annak a várnak a maradványa, amely a Hradová hegyen állt, Kassától északnyugatra. Építését valószínűleg az Aba-nemzetségbeli Amadé nádor kezdte. 1301-ben, az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. Endre halála után az Amadék és Kassa között harcok kezdődtek a félbemaradt várért. Az Amadék végül elvesztették a várat és a Bebek-család lett az új tulajdonos. Ők is állandó feszültségben éltek a kassai polgárokkal, akik azt állították, hogy a vár az ő területükön áll. Végül maga az uralkodó avatkozott bele a vitába, akihez a Bebekek nem voltak hűek, így végül 1430-ban valóban Kassa városáé lett a vár. A kassaiak számára ugyanakkor nem is maga a vár volt a fontos, hanem a vele járó kiterjedt birtokok. Amint azokat megszerezték, már nem törődtek a várral, így a XV. század közepétől a vára hanyatlásnak indult és majdnem teljesen elpusztult. Ma fokozatosan felújítják a megmaradt részeket és számos rendezvényt tartanak az érdekes környezetben.

Košice
térkép
virtuális túra