Replika obetnej jamy z doby bronzovej - Nižná Myšľa
Alsómislye község a tudományos körökben az idősebb bronzkor jelentős európai régészeti helyszíneként ismert. Státuszát már 1892-ben megszerezte, és azóta is lenyűgözi a világot a feltárásaival. A Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete már 40 éve folytat szisztematikus kutatásokat a helyszínen, melynek köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a prehisztórikumtól a kora középkorig több település is létezett itt különböző időszakokban.
Alsómislye a Kassa-vidéki járásban található. A községen keresztülfolyik a Hernád folyó, és a község délnyugati határában található a Geča kavicsbánya tava.
Az utolsó jelentős lelet 1993-ból származik: egy két és fél méter mély áldozati gödör, amelyben négy nő csontvázai voltak, egymástól földréteggel elválasztva, valamint egy megfőtt gyermekkoponya nagyobb része. Érdekes, hogy minden megölt nőt földdel szórtak be, az áldozati állatok és kerámia edények darabjaival, egy bronzgyűrűvel, egy szövőszék agyagsúlyával, kerámia kerekekkel és kövekkel együtt. Ma már csak találgathatjuk, mi volt a valódi oka ennek a szokatlanul véres rituálénak. Hasonló rituálék ebben az időszakban nem teljesen kivételesek, és gyakran antropolófia vagy pontatlanul fogalmazva kannibalizmus is része volt.
Közvetlenül a lelőhelyen ma egy áldozati gödör replikája áll, teljes tartalmával együtt. A gödör replikája az alsómislyei régészeti skanzen kiállításának része.
Néhány méterre az Archeoskanzentől található a Mislyei Községi Múzeum, amely egy 13. századi kolostor épületében található. A múzeum többek között régészeti és kulturális emlékeket állít ki, főként a községben található ásatásokból származókat.
A legfrissebb információkért a nyitvatartási idővel kapcsolatban kérjük, ellenőrizze a szolgáltató weboldalát és közösségi média felületeit.
Nyitvatartás:
Július 1. - Augusztus 31.
Kedd - Péntek 9:00 - 18:00
Hétvége, Ünnepnap 9:00 - 19:00
Június 1. - Június 30. és Szeptember 1. - Szeptember 15.
Hétfő - Kedd előzetes bejelentkezés alapján
Szerda - Péntek 13:00 - 19:00
Hétvége, Ünnepnap 9:00 - 19:00
Május 1. - Május 31. és Szeptember 16. - Október 31.
Hétfő - Péntek időpont egyeztetés alapján
Hétvége, Ünnepnap 10:00 - 16:00